Az 1951-ben Lovas határában dolomit fejtés közben több mint 11750 éves csontleletek kerültek elő. A 146 darabból álló leletanyag feldolgozását Mészáros Gyula, majd Vértes László, később T. Dr. Dobosi Viola régészek és Vörös István archeozoológus tanulmányozta és publikálta.
Az eszközökkel vörös porfestéket termeltek ki a tálalakú gödrökből. A festékanyagot elődeink a temetkezési rítushoz, maszkok, arcuk és testük festéséhez, barlangfestészethez, és gyógyításra használtak. Értékes nyersanyag volt, melyet feltételezhetően cserekereskedelem által értékesítettek.
Joggal merül fel az a kérdés, hogy vajon miben tárolták a kitermelt festéket. A hosszú csöves csontok is megfeleltek ennek a célnak, azonban biztos használtak növényből font kosarakat, vagy állatbőrből készült szütyőket.
A leletanyag alapanyagát a gímszarvas agancsa, lapockája és alsó lábszárcsontja, kisméretű disznó lapockája, daru lábszárcsontja, kőszáli kecske bordája adta.
Kisebb átalakítással-pattintással, fúrással, faragással, csiszolással kézhez igazíthatták a bányászásra szánt csontokat.
A leletek között volt olyan eszköz melynek felületén karcolás nyomai voltak. Sokáig folyt róla vita, hogy ezeket a karcolásokat a munka során a dolomit karcolta a csontba, vagy szándékosan, a szerszám használója véste bele, díszítés gyanánt. A rajzon jól megfigyelhető a szándékosság, hiszen egymással párhuzamosan futó vonalak mellett merőleges vonalak is kirajzolódnak. Pálcikák, mértani alakzat is megfigyelhető.
A leletek között, a másik érdekes eszköz az, melyen lencse alakú és nagyságú égési sérülések voltak láthatók. Olyan mély a sérülés, hogy ilyet csak akkor okoz parázs, ha magas fokon izzott. A szerszámnak szánt csont nem ételkészítés során sérülhetett meg, hanem az értékes porfestéket takaró kőzet felmelegítése során. A felhevített kőzetet hideg vízzel leöntötték, így megrepedt a palakő, majd szétfeszítették, hozzá jutva a festékanyaghoz. Ezeket a sérüléseket az izzó pala kőzet okozta az eszközön. Továbbá a leletanyag tanulmányozása során tudjuk, hogy olyan csontokat vittek a bánya területére, melyek élelmezés szempontjából nem volt fontos. Agancsokról, bordákról alsó lábszárcsontokról nem sok húst nyertek az étkezésekhez, azonban formájuk megfelelt, kisebb átalakítással, a porfesték kitermeléséhez.
A sok csonteszköz között egy érdekes babérlevél alakú kaparó is van. A kormeghatározást az 50-es, 60-as években nagyban befolyásolta. Ebben az időben még nem született természettudományos vizsgálat a leletekről. Az addigi tudásra hagyatkozott Mészáros Gyula és Vértes László is. A csontok túl nagy méretűnek bizonyultak a mai állatokéhoz képest, ezért gondolták a leletek korát 45 és 35 ezer év közé. Viszont a kőeszköz kiképzése alapján jóval fiatalabbnak tűnt a leletegyüttes. Ezt a paradox helyzetet egy újbóli vizsgálat oldotta fel. Dr. Dobosi Viola és Vörös István foglalkozott az anyaggal. Az utolsó jégkorszakban az eljegesedés nem érintette a Kárpád-medencét. Itt mérsékelt éghajlat övi időjárás uralkodott. Bőséges táplálékot találtak az itt élő állatok, ezért sokkal nagyobbra fejlődtek a Kárpát-medencén kívüli fajtársaiknál. Ezt a feltételezést igazolta a C14-es szénizotópos vizsgálat is, miszerint a leletek kora 11740 éves. Ebbe a korszakba már beleillett a kis pattintott babérlevelű kaparó is.
A leletek vizsgálata során megállapításra került, hogy voltak közöttük balkezes ember számára kialakított vájóeszköz és olyan is melyet kétkézzel fogtak közre.
Összesen 146 darab lelet került elő, melyet a Magyar Nemzeti Múzeumban őriznek. Ebből a leletegyüttesből 3 eredeti darabot tekinthet meg a kedves múzeumlátogató az állandó régészeti kiállításon. Itt Lovason a tárgyak másolatait állítottuk ki.
Szerző: Kovácsné Kasza Katalin
A cikket a szerző engedélye nélkül részben vagy teljes egészében közölni szigorúan tilos!